Üdvözlünk Vendég! Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj
2024. április 16 - 22:01

Ma Csongor napja van. Sok boldogságot kívánunk!

IDŐSEK NAPJA 2010.

Ismét zsúfolásig megtelt a balfi művelődési ház nagyterme, ezúttal, mint minden évben immár hagyományosan - az idősebb generáció ünnepelt. A szervezők, a Pro Kultúra Sopron  balfi József Attila Művelődési Háza, Sopron-Balf Településrészi Önkormányzata és a Balf Alapítvány mindent lehetőt megtett azért, hogy nyugdíjasaink jól szórakozzanak és érezzzék a közösség megbecsülését. Huszár Lászlóné köszöntőjét követően Ady Endre: Őrizem a szemed c. versével kedveskedett a közönségnek, majd dr. Varga Mária önkormányzati képviselő, az alakuló részönkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, Teréz Anya gondolatait idézve. Őt követte Péter Géza citerjátéka, majd Trinkl Márk balfi kisfiú adott elő egy népmesét. A Balfi Tagiskola tanulói Janiga Katica és Kleinné Gadó Orsi néni felkészítésében versekkel, ünnepi gondolatokkal fejezték ki tiszteletüket és szeretetüket. Mint minden évben, ezúttal is nagy szeretettel készült Szalainé,  Bözsike, aki két dalt adott elő Baader Erik karnagy úr zongorakíséretével. Majd  - már szintén hagyományosan - a Balfi Kórus következett, nagy sikerrel szerepeltek Baader Erik karnagy úr vezényletével, közreműködött Fóhner János karnagy úr.  Antal András az idősek nevében mopndott köszönetet a rendezvényért. Végül a Song Office társulata operettösszeállítással aratott nagy sikert.

 

H. Nagy Cecília záró szavaiban köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták bármilyen formában a rendezvényt, így a három főtámogatónak, a Pro Kultúrának, a Részönkormányzatnak és a Balf Alapítványnak, valamint a balfi borosgazdáknak, akik bort ajánlottak fel, a balfi háziasszonyoknak, akik süteményeket hoztak, italt, édességet ajánlottak fel, a Balfi Ásványvíz Üzemnek az üdítőkért, Baranyai Lászlónak és csapatának akik a hidegtálakat készítették, a Balfi Halászcsárdának és nem utolsósorban mindazoknak, akik nélkül a rendezvényt nem lehetett volna lebonyolítani: az évek óta jól összeszokott és lelkes felszolgálócsapatnak, akik minden ellenszolgáltatás nélkül kemény munkát végeztek (Pócza Jenőné Szilvi és leánya, Tóbiné Hóbor Renáta, Csay Szabina és lánya), valamint köszönet a technika kezelésében nyújtott segítségért Kassai Zoltánnak.

A jó hangulatról a műsort követően a Járóka-duó gondoskodott: míg a vacsora tartott, örökzöldekkel és világslágerekkel szórakoztatta a közönséget, majd ezt követően következett a tánc, a "buli".

írta: sobaten
Vissza a főoldalra   ◊   Vissza a cikkekhez
Valid XHTML ImpresszumKapcsolatTárhely
© Coypright 2008 Balf honlapja ♦ Minden jog fenntartva!
Designed and Coded by Homoki-Farkas Dániel & honlapkészítés-javítás weboldalszerviz.hu 2011
Valid CSS
Tested on IE7 and Firefox

Az oldal 0.0187 másodperc alatt készült el.

SPAM SPION   Google analytics   Idézetek   www.merleg.biz
Tradicionális Usui Reiki