Üdvözlünk Vendég! Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj
2024. április 20 - 7:25

Ma Konrád, Tivadar napja van. Sok boldogságot kívánunk!

Tíz éves a Balfi Kórus

 

A zsúfolásig megtelt balfi evangélikus templomban jubileumi koncerttel ünnepelte 10 éves fennállását a Balfi Kórus. A koncerten a zene szinte minden értékes műfaja megszólalt, rangos vendégszereplők emelték a koncert fényét. Többek között fellépett a – az ünneplő kórus mellett – a Hegykői Kórus, Szekendy Tamás zongoraművész, Fajkusz Attila és zenekara, Wagner Szilárd orgonaművész, a soproni Horváth József Zeneiskola fúvóskvintettje Fóhner János vezetésével. Ünnepélyes pillanatoknak lehettünk tanúi, mikor a Balfi Kórus vezetője, a zenei élet motorja Baader Erik karnagy úr a tíz éves munka elismeréseként átvehette a „Causa bona triumphat” emlékérmet.
Baader Erik a konzervatóriumot végzett zenetanár, (aki a koncerten Schubert dalok éneklésével is megajándékozta a közönséget) – és persze a zeneszerető, lelkes kórustagok – érdeme, hogy a tíz év folyamán sok-sok munkával, tanulással az alapjában véve zenei végzettséggel, és gyakorlattal nem rendelkező kórustagok mára négyszólamú műveket képesek megszólaltatni, aratnak sikert Sopron és a környező települések rendezvényein.

♦♦♦ Módosítva: 2009-06-16 ♦♦♦

írta: sobaten
Vissza a főoldalra   ◊   Vissza a cikkekhez
Valid XHTML ImpresszumKapcsolatTárhely
© Coypright 2008 Balf honlapja ♦ Minden jog fenntartva!
Designed and Coded by Homoki-Farkas Dániel & honlapkészítés-javítás weboldalszerviz.hu 2011
Valid CSS
Tested on IE7 and Firefox

Az oldal 0.0052 másodperc alatt készült el.

SPAM SPION   Google analytics   Idézetek   www.merleg.biz
Tradicionális Usui Reiki