Üdvözlünk Vendég! Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj
2024. április 20 - 9:54

Ma Konrád, Tivadar napja van. Sok boldogságot kívánunk!

Nemzetiségi Találkozó

Nemzetiségi Találkozó,

2011. március 12.

A Pro Kultúra balfi József Attila Művelődési Háza és a Soproni Horvát Kulturális Egyesület szervezésében Nemzetiségi Találkozó részesei lehettünka művelődési házban. A rendezvényen megjelent - a nagyszámú érdeklődő mellett - többek között dr. Varga Mária önkormányzati képviselő, a balfi részönkormányzat elnöke, Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, a soproni kisebbségi önkormányzatok képviselői, és a környező települések polgármesterei. Idén így ünnepeltük március 15-öt is.

Huszár László a művelődési ház nevében üdvözölte a megjelenteket, majd Firtl Mátyás országgyűlési képviselő köszöntőjét hallhattuk. A képviselő úr először a közelgő nemzeti ünnepre, annak máig ható mondandójára emlékeztetett, majd a nemzetiségeket üdvözölte és kiemelte az összefogás fontosságát.

A köszöntő beszédet ünnepi műsor követte, a soproni és kópházi tamburica zenekar, a Balfi Kórus, a Testvériség Néptáncegyüttes és a Járóka Duó közreműködésével. A műsort követően a közös ügyekről való gondolkodással, beszélgetéssel folytatódott az este fehér asztal mellett. A műsor szervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállalt Rádler Éva, a Jegyenyesori Óvoda vezetője, a horvát kisebbség nevében.

írta: sobaten
Vissza a főoldalra   ◊   Vissza a cikkekhez
Valid XHTML ImpresszumKapcsolatTárhely
© Coypright 2008 Balf honlapja ♦ Minden jog fenntartva!
Designed and Coded by Homoki-Farkas Dániel & honlapkészítés-javítás weboldalszerviz.hu 2011
Valid CSS
Tested on IE7 and Firefox

Az oldal 0.0057 másodperc alatt készült el.

SPAM SPION   Google analytics   Idézetek   www.merleg.biz
Tradicionális Usui Reiki