Üdvözlünk Vendég! Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj
2020. augusztus 9 - 16:36

Ma Em?d napja van. Sok boldogságot kívánunk!

MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2010.

A Pro Kultúra Sopron balfi József Attila Művelődési Háza, - mint ahogy másfél évtizede folymatosan - most is méltó módon ünnepelte a Magyar Kultúra Napját, ezúttal 2010. január 23-án a délutáni órákban. Szép számú érdeklődő tisztelte meg a rendezvényt.

H. Nagy Cecília előadásában hallgathatták meg a Himnuszt, majd Huszár László köszöntötte a megjelenteket és emlékeket idézett fel a nap kapcsán az elmúlt évek kultúra-napi ünnepeiről.

Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő, a Fertő-táj Világörökség Egyesület Elnöke köszöntő szavaiban a  magyar kultúra teremtő erejére hívta fel figyelmünket, és arra a jogos büszkeségre, ami minden magyar sajátja kell, hogy legyen eredményeink ismeretében.

Az est sokakat érdeklő eseménye volt, hogy először szólalt meg nyilvánosság előtt Balf új zongorája. Baader Erik karnagy úr elmondta, mint vált az ötletből valóság, majd bemutatta a hangszer mi mindenre alkalmas. Ezután szólalt meg igazán a zongora. Először Bach darabok, majd egy francia filmzene, végül - hiszen a Magyar Kultúra Napját ünnepeltük - három magyar népdal csendült fel a tanár úr kitűnő előadásában.

Minden évben,  más és más fontos szeletét igyekszünk felvillantani a kultúrának. Idén Szabó Attila tanár, szerkesztő nyitotta meg lendületes és mély gondolatokat tartalmazó előadásával az általa szerkesztett "Nemzeti történelmünk a népiskolák tantermeiben" c. kiállítás. Előadásában egy olyan kort ismertetett meg velünk történészi alapossággal és irodalmári hevülettel, melyben a népiskolák és az azok falán függő festmények meghatározták és építették nemzeti öntudatunkat.

József Attila versének  (A Dunánál, előadta H.Nagy Cecília)  gondolatai zárták, és mintegy összefoglalták az esten elhangzottakat.

A rendezvény pogácsa és vörösbor mellett, a kiállítás megtekintésével és jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

A kiállítás még február első hetének végéig díjtalanul megtekinthető a művelődési házban, naponta 15 és 17 óra között.

♦♦♦ Módosítva: 2010-01-25 ♦♦♦

írta: sobaten
Vissza a főoldalra   ◊   Vissza a cikkekhez
Valid XHTML ImpresszumKapcsolatTárhely
© Coypright 2008 Balf honlapja ♦ Minden jog fenntartva!
Designed and Coded by Homoki-Farkas Dániel & honlapkészítés-javítás weboldalszerviz.hu 2011
Valid CSS
Tested on IE7 and Firefox

Az oldal 0.0052 másodperc alatt készült el.

SPAM SPION   Google analytics   Idézetek   www.merleg.biz
Tradicionális Usui Reiki